Elhunyt Záborszky József tanár úr
2015.04.19.
2015.04.12.
A Magyar örökség díjas pedagógus, karmester és zeneszerző Záborszky József méltósággal és türelemmel viselt hosszú betegség után, életének 97-ik évében, 2015. április 9-én elhunyt.
Záborszky József 1918. november 10-én született Tokajban. Zenei tanulmányait Thomán Mária hegedűtanárnál kezdte. A változatos, sok gyümölcsöt termő életút a Zeneakadémián folytatódott, ahol hegedűt és zeneszerzést tanult Országh Tivadar és Kókai Rezső professzoroknál.
1954-ben az István Gimnázium énektanáraként útjára indította a mára világhírűvé fejlődött Szent István Király Szimfonikus Zenekart. A kezdetben 16 tagú együttes két év múlva 80 fővel mutatkozott be a Zeneakadémián, és vált a hazai hangverseny-életet meghatározó, kiemelkedő zenekari műhelyévé. Áldozatos, fáradságot nem ismerő munkája nyomán fiatalok százait tanította és tanítja ma is a komolyzene szeretetére.
Elgondolását segítette, hogy 1968-ban, a zeneiskolák átszervezésekor, a XIV. kerületi zeneiskola igazgatójává nevezték ki.
Az iskola nagy létszáma, a sok-sok ígéretes tehetség szinte kikényszerítette az építkezés következő láncszemét, a zeneművészeti szakközépiskola létrehozását.
Pedagógiai és fáradhatatlan szervező munkája eredményeképpen ma már tíz különféle összetételű együttes működik az intézményben.
Amikor 1994-ben a Szent István Gimnázium Szimfonikus Zenekara 40.jubileumát ünnepelte a Budapest Kongresszusi Központban, az évfordulóra az egykori muzsikusokból szerveződött meg a Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekara. A találkozás és egykori szeretett, tisztelt Mesterrel való újbóli találkozás annyira megérintette az egykori tanítványokat, hogy azóta is együtt vannak.
Pedagógus és karmesteri munkájával párhuzamosan zeneszerzőként is ismertté vált. Művei a klasszikus hagyományokra épülve, népi-népies fordulatokkal ötvözve, korunk hangján szólalnak meg.
Legjelentősebb művei:
A szarvassá változott fiú, Aszoka, Fantázia 2 cimbalomra és szimfonikus zenekarra, Passió, Requiem Mátyás király emlékére, Tiszteletadás Henry Dunant-nak – kantáta, Virágvasárnapi passió, Válaszút – kantáta, Hófehérke, Mátyás király juhásza, Hamupipőke, A három tulipán – meseoperák, Szent Erzsébet – opera, Litania pro pace, Emlékezés 1956-ra – kantáta.
Kitüntetései:
Budapest Főváros Tanácsa Művészeti Díja 1988
Pro Urbe Budapest 1992
Zirzen Janka Díj 1994
A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje 1994
Magyar Örökség Díj 2000
Zuglóért Emlékérem
/Záborszky István/
Karácsonyi hangverseny 2014. december 15.
2017. december 4.
Az idei évben 2014. december 15-én kerül megrendezésre a Szent István Gimnázium hagyományos karácsonyi hangversenye. A megszokott helyszínen, a Szent István Bazilikában 19.30-kor kezdődik a koncert.
Szeretettel várjuk az öregdiákokat és családtagjaikat a hangversenyre.
Támogatói jegyek 1000 Ft-os áron válthatók a Szent István Gimnáziumban (Bp., XIV. Ajtósi Dürer sor 15.).
Őszi öregdiák találkozó 2014.október 3.
2014.október 5.
Jó hangulatú öregdiák találkozó volt október 3-án. Tanár vendégünk Véghelyi Józsefné (Anci néni) kedves humorával felidézte a 70-es 80-as évek gimnáziumi életét. A résztvevők ezután bejárták az iskola tantermeit, többek közt a legendás fizika és kémia termeket, a könyvtárat.
60 éves érettségi találkozó
2014.09.21.
60 éves érettségi találkozóját tartotta szeptember 6-án a zuglói Aranyhal étteremben az 1954-ben végzett 4/C osztály. Jó egészséget és további sok találkozót kívánunk nekik. A képen balról jobbra: Dr. Vermes László, Dr. Dolhay Balázs. Prof. Dr. Kálmán Tamás, Keuler Jenő, Kaszás György, Dr. Ürögi József, Marosi Béla, Kocsis Tamás, Taksás Jenő.
60 éves a Zuglói Filharmónia
2014.09.02.
A Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar - 2014-ben ünnepli fennállásának 60. évfordulóját.
A Zenekar 1954-ben az akkori I. István Gimnáziumban alakult. Évtizedekig amatőr ifjúsági zenekarként működött, majd 2006-ban hivatásos együttessé vált.
A 60 éves évforduló nem csupán a volt és jelenlegi zenekari tagoknak ünnep, hanem az együttes példája nyomán felépült, több mint 1.500 tagot számláló Zuglói Zenei Műhely számára is.
Tisztelettel hívom a jubileumi év első ünnepi hangversenyére, 2014. szeptember 14-én, vasárnap 18:00 órára a Zeneakadémia Nagytermébe (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.).
Szeretettel várom a Zuglói Zenei Műhely közösségének ünnepére!
Budapest, 2014. szeptember 2.
Tisztelettel,
Záborszky Kálmán
művészeti vezető
http://zeneakademia.hu/hu/klasszikus/-/program/zugloi-filharmonia-60-20140914-1800